Prológus

Sziasztok! Ahogy a szavazás is egyértelműen mutatta, ez a cím nyert.:) Most pedig, remélem, a Barátom rocksztárja Prológusa elnyeri a tetszéseteket!

Puszi!

Lily 

-         Na, cica, ne kéresd már magad, ez egy olcsó kis fém!- nevetett ki sokadszorra, mire makacsságom és tiltakozásom heves jeléül összeszorítottam ajkaim, sértődötten hümmögtem és feljebb emeltem az állam. – Édi, ne csináld már!

-         Neked egy vacak fém, nekem egy életre való kötelezettség!- vágtam rá, mire még az eddiginél is jobban nevetett. A haragom az egekben járt. – Ne röhögj! Nem vicces! Szerinted egy ilyen kis „vacak fémmel” be fogom érni azért cserébe, hogy a lenyomatos nadrágjaidat meg alsóidat sikálgassam?! He?! Na nem, édikém, vagy megembereled magad, vagy mosathatod mással a cuccod. Ebből nem engedek.

-         Hihetetlen egy nőszemély vagy!- nevetett újra, majd nyomott egy apró puszit az orrom hegyére. – De most mennem kell, a fiúk már várnak. Nekik az én kis darab, vacak fémem is megfelel!

-         Akkor vedd őket feleségül!- kiáltottam rá, majd nagy lendülettel oldalra fordultam, és leestem az ágyról. Dan szóhoz sem jutott a folyamatosan hulló könnyei és az összetéveszthetetlen nevetésétől. Ott, abban a pillanatban, halálosan megsértődtem. Persze, mindketten tisztában voltunk vele, hogy úgy három- négy perc múlva megnyugszom, de addig jobban tette, ha nem szólt hozzám. – Te bunkó.

-        Ugyan már, Sam, ne csináld, tudod, hogy te jelented nekem a legtöbbet és hogy életed végéig a tenyerem kellős közepén foglak hordani, akkor miért kellene ennyire egy vacak gyémánt az ujjadra? Miért nem elég egy sima karika ami jelzi, hogy hozzám tartozol?!

-        Na most, Daniel Anderson, most jött el a pillanat, hogy ne szólj hozzám.

-        Te tiszta dilis vagy!- nevetett fel tehetetlenül, mire kirohantam a hálószobánkból. – Még mindig haragszol? – jött utánam nem sokkal, majd mikor tüntetőleg elfordultam tőle, egy mély sóhajjal felém lépett, nyomott egy csókot a fejem búbjára és az ajtó felé indult. – Majd jövök, baby!

-         Vagy egy normális gyűrűvel, vagy sehogy!- kiáltottam utána, mire ő felnevetett, és megindult a rá váró autó felé.

-        Jól van édi, majd megbeszéljük!- nevetett rám, majd beszállt az első ülésre.

Ez volt az utolsó pillanat, hogy láttam. Soha többet nem jött haza.